Midőn önnön szépségem kútjába néztem, a
fenekén megpillantottam bölcsességemet. Olyan vagyok magamnak, mint az öreg
tükör a falon. Mozdulatlan, könnytelen, kemény, de bátor.
A karcok a mélyet nem
érintik, a csillogás tökéletes marad. Árad a nyugalom, a keret a béke.
Farkába
harapó kígyó vagyok, lombjait hullató tölgy - ismét megújhodni készen, pazar
gyöngysor egy ívelt nyakon. Várva tavaszomat, örök nyaramban leledzem a - tél
csak ritkán látogat.
Kisült a cipó – egyétek.
